- Nem, úgy gondoltam, hogy beleülök... Naná, hogy kell! – hápogott. - De ha szeretnéd, ülhetek az öledbe is! – vigyorgott kihívóan.
- Na, még csak az kellene! – reagáltam, majd elindultam a házba.
Odabent végigtúrtam a konyhát, a talpalatnyi spejzt, de végül az előtérben találtam egy átkozott nejlonszatyrot. Magamhoz vettem is kirobogtam vele.
Szőkeség kezébe belenyomtam a szatyrot. Elvégre úriember voltam és ő szólt, hogy nem szeretne nyersen beleülni a húgyba.
Gyorsan bepattantam a kocsiba. Örömmel konstatáltam, hogy Nero nagyjából megkímélte a vezetői ülést, sőt a kormányon is csak három liter nyál csordogált. Visszamentem egy pár kesztyűért, majd indultunk.
A múltkor felfedeztem egy suhancok által megszállt sikátort. Haloványan emlékeztetett a Jimmyféle utcákra, de ezek a selyemfiúk mit sem tudtak az igazi életről. Egyhez viszont nagyon értettek. A környéken hagyott kocsikat félóra alatt úgy összepingálták, hogy rá sem lehetett ismerni.
Hatalmasat fékezve álltam meg a sikátorban. Reménykedtem, hogy szőkeség finoman lekoncolja a műszerfalat, de résen volt. Ennek Jimmy nem nagyon örült. Legalább is erre következtettem abból, hogy a kocsi tetején heves káromkodásba kezdett.
Kiszálltam a kocsiból.
- Gyere! Most egy kicsit sétálunk! Majd később visszajövünk.
Azzal elindultam a zsúfolt utca felé. Még tíz méterre sem voltunk a kocsitól, mikor már a háttérben mozgolódni kezdtek a selyemfiúk. Én máris elégedetten elmosolyodtam.

- Na, még csak az kellene! - mondta, majd a lakásból egy szatyorral lepett meg, magának pedig egy pár kesztyűt kerített, ugyanis a kormányon több liter nyál csordogált.
Indulás után néhány perccel már meg is álltunk egy kis sikátor előtt. Billie beletaposott a fékbe, mire a kocsi heves csikorgás közepette állt meg, nekem pedig meg kellett kapaszkodnom, hogy ne fejeljem be a szélvédőt is. Láttam, hogy a szeme sarkából figyel engem a srác, ezért rávigyorogtam, majd kiszálltunk.
- Gyere! Most egy kicsit sétálunk! Majd később visszajövünk.
Alig néhány lépésre távolodtunk csak a kocsitól, amikor mögöttünk heves sugdolózást és lépteket hallottam. Festékes flakon kopogott, ahogy felrázták, majd fújás... hátra sem kellett néznem, hogy tudjam, mit fújkálnak össze éppen. Volt egy olyan érzésem, hogy rá sem fogunk ismerni a kocsira, mire visszatérünk.
Kárörvendő mosollyal gondoltam a rendezőre. Már a tükör hiányától is kiveri a frász, ha meg a kocsi belsejét meglátja, szívinfarktust kap. Ámde a festékezés... ezt a megrázkódtatást nem fogja túlélni, abban biztos voltam.
Kíváncsiságból hátrasandítottam a vállam felett, mielőtt befordultunk volna a sarkon. Két siheder a vasalthajúak osztályából épp azon vitatkozott, miféle dekorációval illessék a járgányt. Egy harmadik lépett oda, majd fensőbbséges vigyorral egy... hát, nos, pont azt pingálta rá a kocsira. Elvigyorodtam. Nem sok fantázia, de a tulajról árulkodni fog... a rendező is pont az...
- Már nem azért, de ezt mi is megcsinálhattuk volna... ámbár, te tudod! - vontam vállat, elvégre tényleg így volt. - Verdatuning Billie módra... legalább nyilvános leleplezést tartasz, vagy a tehetséged titoktartást követel, nehogy túl népszerű légy? - kötöttem bele kedvesen.

- Már nem azért, de ezt mi is megcsinálhattuk volna... ámbár, te tudod! Verdatuning Billie módra... legalább nyilvános leleplezést tartasz, vagy a tehetséged titoktartást követel, nehogy túl népszerű légy?
Jimmy azonnal szúrós tekintettel nézett hátra. Ölni tudott volna, ha kedve lett volna hozzá. Utálta az ehhez hasonlatos beszólásokat, bár ő amúgy is utált mindent a világon, ami nem úgy volt, ahogy szerette volna.
- Igazából arról van szó, hogy nem akarom összemocskolni a ruhámat. Amúgy sincs kedvem az autórongálásért ülni, vagy ne adj isten fizetni…
Keringtünk kegyet a környéken, ami talán meg volt fél óra is, aztán visszasétáltunk a kocsihoz, amit nem túl eredeti dizájnnal áldottak meg a plasztikmacsók.
~Nézzed már! Mi ez a szar!?! Ennél az is többet ér, ha húggyal festek rá egy nagy f@szt!
- Nem túl nagy eresztés, de megteszi. Úgy is a halakkal fog aludni…
Bepattantunk a már szépen leamortizált verdába, s a legközelebbi park irányába hajtottam, ahol egy tó várta az új vendéget. A tó előtt alig néhány méterrel megálltunk, s kiszálltunk.
- Hát én ezt most már megúsztatom!
A kéziféket direkt nem húztam be, elvégre a fene sem akart annyira erőlködni, hogy a vízbe toljuk ezt a nyamvadt tragacsot.

- Igazából arról van szó, hogy nem akarom összemocskolni a ruhámat. Amúgy sincs kedvem az autórongálásért ülni, vagy ne adj isten fizetni…
Hát... eredeti. Ennyi erővel akkor csak simán otthagyhatná az autót, én pedig azt is elfelejteném, hogy láttam.
Talán ha fél órát sétáltunk, majd visszamentünk az autóhoz - melyet immár a felismerhetetlenségig beborított a sok béna motívum. Számat húztam, és már mondtam volna az előbbi véleményemet, de Billie megelőzött.
- Nem túl nagy eresztés, de megteszi. Úgy is a halakkal fog aludni…
Beszálltunk, majd a legközelebbi halastóhoz mentünk, egy park közepén. Billie kiszállt, majd hatalmas lelkesedéssel:
- Hát én ezt most már megúsztatom!
Kiszálltam, majd segítettem neki betolni az autót a vízbe. A tóból csak a kocsi teteje látszott ki. Egy darabig elnéztem, ahogy a fény a tó fodrozódó felszínén cikázik.
- Látom tényleg nem kedveled, ha beszólnak... - nem kritikának, egyszerűen csak összefoglalásnak szántam.